Feb. 2, 2017

Fények és árnyak

 

Nem merek a szívemre hallgatni, mert félek a fájdalomtól, a csalódástól. Miért tűnik jobbnak mérgező gondolatokkal tüskét szúrni magamba? Azért mert azt én csinálom? Becsapom magam, úgy tűnik, az én kezemben van az irányítás. Ha így van, miért nem tudok a szeretetre és a boldogságra gondolni? Miért látok minden sarokban árnyakat? Miért hiszem azt, hogy ha egyre mélyebben kutatom a sötétséget és a félelmet az majd felszabadít? A félelmeim körbevesznek, egyre szorosabb gyűrűt alkotnak körülöttem, legyűrnek, beborítanak, és én kétségbeesve keresem a fényt…
Csak egy kis világosságot, egy kis örömöt, szeretetet …
Ki az, aki végre megfogja a kezem, és kivezet engem egy vágyott boldog valóságba? Ahol nevetek, biztonságban érzem magam és szeretve vagyok.

Azt mondod, ezt én tudom megtenni magamért? Ki ad nekem ehhez erőt?

A SZERETET. Szeretem tevékenységek, szeretem pillanatok, szeretlek érintések, szeretlek arc a tükörben. A saját szeretlek mosolyom. Adok szeretettel. Elfogadok szeretettel. Kapcsolódom szeretettel. Élek szeretettel. Ragyogok tele fénnyel. Bízom az életben és magamban, hogy a legjobbat hozom ki belőle, a legfőbb jót adom és kapom.